Ha már nagyon hiányzik a tenger, akkor ajánlok vacsorára egy adag kék- vagy feketekagylót, pirítóssal, sok fokhagymával, citrommal, jó minőségű vajjal és egy üveg finom borral.
A kagylókat megtisztítjuk, amelyik törött vagy kinyílt, azt kidobjuk. Én nem szoktam olyan szigorú lenni: ha csak nyiladozik, akkor általában még megmentem. (A vásárlásnál viszont annál szigorúbban figyelem, hogy mit pakol a halas a zacskóba.)
Egy nagy, magas falú serpenyőben összeforralok két deci száraz fehérbort egy diónyi vajjal, három, négy gerezd apróra vágott fokhagymával, esetleg egy kis metélt petrezselyemmel vagy korianderrel és némi sóval. Beleöntöm a kagylókat, lefedem és néhány percig együtt forralom, egyszer-egyszer megforgatom. Ha kinyíltak, akkor elkészült a kagyló. A szabály szerint a zártakat ki kell dobni, de itt sem vagyok olyan szőrös szívű. Ha kis noszogatásra kinyílik, és nincs szaga, akkor megy a pirítósra.
Egy-két finom bagettet szeletekre vágok, megpirítom őket. Az asztalra kerül még egy kevés vaj, egy-két citromgerezd, a maradék fokhagyma és a bor, majd a kagyló, aztán kezdődhet a lakoma. (Két személyre egy kiló kagylót szoktam venni.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.