Miután a Dél-Dunántúl egyetlen valamirevaló halas pultján az év végén szasimi minőségű vörös tonhalat is árultak, be kellett építeni a karácsonyi menübe ezt a sokak által dicsért húst, és amellett, hogy egy-egy szép steak készült belőle, meg kellett kóstolni nyersen is.
A Szakácsok könyve szerint a poke hagyományos, sokféle ízesítéssel elkészíthető hawaii étel, aminek az alapja a leggyakrabban tonhal, illetve lazac. Az ott közölt receptet az adottságokhoz igazítva készítettem el, így került az asztalra a tonhal poke citrusszósszal.

A pokéhoz:
• 15 dkg szasimi minőségű tonhal
• 1 teáskanál házi fokhagymakrém
• 1 teáskanál reszelt gyömbér
• 1 teáskanál apróra vágott mogyoróhagyma
• 1 teáskanál fekete és fehér szezámmag vegyesen, megpirítva
• 1 kávéskanál őrölt chilipaprika
• 10 szál finomra vágott metélőhagyma
• 1 evőkanál szezámmagolaj
A szószhoz:
• 2 evőkanál citrusszósz (citrom, grapefruit, lime vegyesen)
• 1 evőkanál szójaszósz
• 1 evőkanál olívaolaj
A tonhalat fél centis kockákra vágjuk, összekeverjük a poke többi hozzávalóival, és hűtőszekrénybe tesszük. Tálaláskor kis adagokban tányérokra adagoljuk, és ráöntjük a szószt. Finom, különleges ízvilágú előétel sikeredett belőle.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.