timo&julien

Mikor jobb híján legutóbb a közeli kínai gyorsétteremben szereztem be az ebédet a családnak, desszertként leemeltem egy mézes diót is. Ahhoz képest, hogy milyen kis műanyag kávéspoharakba porciózzák, elég drágán adják, de tény, hogy finom ropogtatnivaló volt. Egy kis internetes böngészés, és némi saját innováció után megpróbáltam otthon reprodukálni, és egész jól sikerült.

A következő étel eredeti receptjével Jamie Oliver …és egyszerűen csak főzz! című könyvében találkoztam évekkel ezelőtt, és ez a tészta – néhány változtatás mellett – azóta is kedvenc maradt. Szinte nem múlik el hét úgy, hogy egyszer ne kerüljön az asztalra. A Jamie-tésztát – ma már csak így hívjuk – szereti mindenki, a gyerekek is imádják.

 

Szeretem az afrikai harcsát, mert ugyan nem kifejezetten prémium alapanyag, de finom húsú és sokoldalúan felhasználható hal.

Ráadásul kapható egészben, nyúzva, szeletben, filében is, ami sokszor megkönnyíti a munkát vele. Régebben a nem kis méretű fejét is hozzáadták a multikban – rendes halas pultot a dél-dunántúli régióban csak egyet ismerek, a pécsi Metróban – ami jó volt alaplének, meg arra is, hogy a gyerekeimnek alkalmanként rémisztgetéssel egybekötött biológiaórát tartsak. Mostanában viszont már nem nézhetek szemet ezekkel a szép jószágokkal, mert az áruházba valamiért már csak a törzsek kerülnek be. Alighanem kell keresnem egy horgászt, aki fejjel együtt adja. Nem nagy feladat, mert Magyarországon már nagyon sok helyen telepítik az afrikai harcsát.

 

Péntekenként már a munkahelyen is egyre többet beszélünk a kajákról – így volt most is –, és ezúttal éppen a wok volt soron. Én évekre félretettem a régi ikeás vaswokomat mondván, a kerámia főzőlaphoz mégiscsak jó nevű teflonos változat passzol. Nem bántja, nem karcolja, mégis tökéletes. De most elő kellett kotorni a garázsból a régit, mert kíváncsi voltam, mit tud. Nem teszem már vissza.

Hús, zöldség, tészta – ez volt az alapgondolat. A filézett csirkecomb mellett döntöttem, és annak ellenére, hogy tudtam, ez kicsit még későbbre teszi majd az amúgy is késői vacsora időpontját, egész combokat vettem, és én csontoztam ki. A húst – megszabadítva a bőrtől és a csontoktól tisztán fél kiló lett – diónyi darabokra vágtam, majd befűszereztem. A nemrég nyílt pécsi keleti fűszeresnél kipróbálásra vett tandori fűszerkeverékből (Tanduri Masalah) óvatosságból csak egy kávéskanálnyit tettem rá, de egy gerezd zúzott fokhagymával és egy kis frissen reszelt gyömbérrel, sóval, borssal, kevés olívaolajjal azért gazdagítottam az ízeket.

 

Nem hagyott nyugodni a nemrég beszerzett minimuffin forma. Egyrészt a könnyen kezelhetősége miatt, másrészt azért, mert szép mutatós kis falatok készíthetők benne. 

Egy gyors vacsora reményében a más célra vásárolt, kilós kiszerelésű vegyes sertés-marha darált húsból lenyúltam harminc dekát, hogy olaj nélkül csináljak fasírozottat. Időszűke miatt a dinsztelt hagymát is kihagytam a keverékből, így három tojáson, a fokhagymán és a fűszereken kívül – só, bors, cayenne bors, pirospaprika, kakukkfű – nem került bele semmi más. A bekevert húst egy kis pihentetés után a kevés libazsírral kikent, majd zsemlemorzsával megszórt formákba tettem. A tizenkét helyből kilencet foglalt el ez a mennyiség. Megszórtam natúr napraforgómaggal, majd az előmelegített, kétszáz fokos sütőbe tettem. Huszonöt percig sült, a végére a maghőmérséklete elérte a 95 fokot. Közben elkészítettem a köretet.